State Involvement in Nuclear Decommissioning: Case Studies from the US and the UK (Chapter ch15)

Könyv: Nuclear Power: Technology, Geopolitics, and Economics (Springer, 2026) Szerzők: Niklas Wagner Eredeti oldalszám: 411-446 Open access: CC BY 4.0 (https://doi.org/10.1007/978-3-031-99894-2) Wiki raw: [books/ch15.md] szinkronizálva a könyv-feldolgozás során Forrás: [books/ch15.md] szinkronizálva a könyv-feldolgozás során

Bevezetés és kutatási kérdés

A nukleáris erőművek (NPP) leszerelése (decommissioning) rendkívül összetett, több évtizedes folyamat, amely a szabályozók, a menedzsment és a dolgozók közötti gondos koordinációt igényli. Az atomerőművek mérete és komplexitása, valamint a sugárterhelés minimalizálásának igénye szoros kapcsolatot teremt a szervezeti és technológiai kérdések között. Hamis ösztönzők, a felelősség hiánya és az elégtelen felügyelet költség- és időtúllépéshez, legrosszabb esetben környezeti károkhoz és biztonsági problémákhoz vezethet.

Az állam szerepe a nukleáris leszerelésben világszerte jelentősen eltérő (Bärenbold et al. 2024). A fejezet központi kérdése: milyen körülmények között milyen szerepet kell vállalnia az államnak, és miért. Erre a kérdésre korábban alig születtek közgazdasági elemzések. A tanulmány két esettanulmányon vizsgálja a kérdést: az Egyesült Királyságban az állam ma domináns szerepet tölt be (közvetlenül végzi és szerződteti a leszerelési munkákat, miközben a stratégiát is felügyeli), míg az Egyesült Államokban ellentétes modell érvényesül, ahol az állam főleg szabályozóként működik, és a magánszektor kezdeményezi a leszerelési tevékenységeket. Mindkét ország a nukleáris energiatermelés úttörője, ezért összehasonlításuk kutatásmódszertani szempontból különösen érdekes. A vizsgálat elméletileg megalapozott magyarázó esettanulmány, amelynek célja a kétféle állami beavatkozási mód racionális hátterének, előfeltételeinek, erősségeinek és gyengeségeinek feltárása.

Elméleti keret és módszertan

Az elemzés elméleti alapja a tranzakciósköltség-gazdaságtan, amelyet Williamson (1985) és North (1991) intézményi kerete, valamint Barzel (1985, 2005) mérhetőségi dimenziója egészít ki. Egy irányítási struktúra (governance structure) két fő dimenzió mentén jellemezhető: a vertikális integráció mértéke, valamint az állami és magánfeladat-megosztás aránya. A fejezet ez utóbbira fókuszál.

Az emberi magatartás két alapvető jellemzője határozza meg az irányítás sikerességét: a korlátolt racionalitás (bounded rationality) és az opportunizmus. A korlátolt racionalitás az információ gyűjtésének és feldolgozásának korlátaira utal, míg az opportunizmus azt jelenti, hogy a felek ezen információs aszimmetriát saját előnyükre használhatják. A tranzakciós költségek - azaz a piaci interakciók, a szerződéskötés, a megállapodások fenntartása és a végrehajtás erőforrásigénye - hatékony irányítási struktúrával csökkenthetők.

Williamson (1985) három tranzakciós dimenziót azonosít: az eszköz-specifitás (mennyire csak erre a tranzakcióra használhatók a beruházások), a bizonytalanság, valamint a tranzakció gyakorisága. Minél magasabb az eszköz-specifitás és a bizonytalanság, annál inkább hierarchikus (vertikálisan integrált vagy állami) struktúra indokolt. Az állami beavatkozás szükségessége különösen akkor merül fel, ha negatív környezeti externáliákról, természetes monopóliumokról vagy bizonytalanság-elosztásról van szó.

A nukleáris leszerelés sajátosságai miatt (sugárszennyezettség, hosszú időtáv, magas komplexitás, first-of-a-kind projektek) a folyamat eszköz-, folyamat- és helyspecifitása egyaránt magas. A leszerelés során az üzemeltető már nem profitra törekszik, hanem pénzügyi terhet kezel, ami megnehezíti a szabályozók dolgát. A módszertan Ostrom (2011) "action situations" keretrendszerére épít, és az esetek kiválasztása Wimmers et al. (2023), Bärenbold et al. (2024), valamint Wimmers és von Hirschhausen (2024) korábbi munkáin alapul.

Az Egyesült Államok - technikai háttér és szervezeti felépítés

Az amerikai kereskedelmi rektorflotta nagyrészt nyomott vizes reaktorokból (PWR) és forralóvizes reaktorokból (BWR) áll. 94 reaktor üzemel, 21 pedig le van állítva, és különböző leszerelési szakaszokban van (Schneider et al. 2024). Az USA emellett 15 kutató-, fegyver- és üzemanyag-telephelyet is leszerel, de ezek kívül esnek az elemzés hatókörén. Négy kereskedelmi felszínközeli kis aktivitású radioaktív hulladéklerakó (LLW) üzemel, és az Energiaügyi Minisztérium (DOE) hat, kizárólag saját hulladékának fenntartott felszínközeli lerakót működtet. Jelenleg nincs lerakó a "C osztály feletti" (Greater than Class C, GTCC) hulladék számára, amely a 10 CFR 61.55 szerinti hosszú élettartamú radionuklid-koncentrációt meghaladó LLW-t jelenti. A nagy aktivitású hulladék (HLW) végleges tárolójának kijelölése 2016-ban meghiúsult; a kiégett fűtőelemeket jelenleg decentralizált ideiglenes tárolókban helyezik el, és magánkezdeményezések indultak konszolidált hosszú távú ideiglenes tárolók létesítésére.

Az amerikai szabályozási rendszer fő szereplője az NRC (Nuclear Regulatory Commission), független szövetségi ügynökség, amely a nukleáris létesítmények engedélyezéséért és a biztonsági előírásokért felel. A leszerelés engedélyezési folyamata több dokumentumon alapul: az üzemeltetőnek 30 nappal a végleges leállás előtt értesítenie kell az NRC-t, majd a leállítást követően kétéven belül "Post-Shutdown Decommissioning Activities Report" (PSDAR) benyújtása szükséges. A PSDAR felülvizsgálat után az üzemeltető 90 nap elteltével megkezdheti a leszerelést. A "License Termination Plan" (LTP) benyújtása a tervezett befejezés előtt legalább két évvel kötelező. Végül a "Final Status Survey Report" (FSSR) igazolja a telephely végállapotát.

A kereskedelmi atomerőműveket gyakran "Limited Liability Company" (LLC) struktúrában működtetik, amely korlátozza az anyavállalat pénzügyi felelősségét (Lordan-Perret et al. 2021). A finanszírozás Nuclear Decommissioning Trust Fund-okból (DTF) történik, amelyeket a működés alatt kell felhalmozni a 10 CFR 50.75 szerinti küszöbértékig vagy a "Site-specific Decommissioning Cost Estimates" (DCE) összegig.

Az amerikai leszerelési modellek két csoportba sorolhatók. A hagyományos modellekben ("self-performance", "operation contractor") a jelenlegi üzemeltető tartja a tulajdont és a licencet. A "License Acquisition" modellben a tulajdon, a licenc és a DTF átszáll a leszerelési specialista cégre; a "License Stewardship" modellben a licenc a vállalkozóhoz kerül, de a telephely és a kiégett fűtőelem az eredeti tulajdonosnál marad. A legfontosabb Tier 1 vállalkozók: a Holtec (jelenleg az Oyster Creek, Pilgrim-1, Indian Point és Palisades atomerőműveket szereli le), az ADP (a NorthStar és a francia állami Orano vegyes vállalata; fő projektjei a Crystal River-3 és a Vermont Yankee) és az EnergySolutions (működteti a Clive és Barnwell LLW-lerakókat, úttörője volt a License Stewardship modellnek a Zion és La Crosse NPP-k esetében).

Az amerikai leszerelési piac működésének elemzése

A Tier 1 vállalkozók piacán erős koncentráció figyelhető meg (Holtec, EnergySolutions, ADP dominanciája), ami magas piacra lépési korlátokat és hatékonysági aggályokat vet fel. A szerződéskötés előtti verseny korlátozott, mivel a fizikai és menedzsment leszerelési feladatok egyediek a nukleáris szektorban, és magas finanszírozási biztosítékot, valamint szabályozási ismereteket követelnek meg. A lerakókhoz való privilegizált hozzáférés (pl. ADP-WCS és EnergySolutions) további belépési akadályt jelent. A szerződéskötés utáni piaci korlátok szintén korlátozzák a verseny fegyelmező erejét: a folyamat-, telephely-, eszköz- és tudásspecifitás miatti lock-in csökkenti a váltás lehetőségét, és kétoldalú monopólium-helyzet alakulhat ki.

A Tier 2 (korlátozott hatókörű) vállalkozók piacán több résztvevő van, és a fegyelmező erő erősebb, mivel a feladatok kisebbek, kevésbé specifikusak, és a helyettesítés költsége alacsonyabb. Az új amerikai modellek a piaci szervezeti innováció példái, amelyek a Tier 1 feladatok vertikális integrációjával és a tulajdon (felelősség) és a végrehajtás összehangolásával csökkentik a szerződéses kockázatokat (Moloney és Hess 2013; Stenger et al. 2019).

Az NRC szabályozási terheit három területen kell kezelnie: tulajdon, termelés és finanszírozás. A táblázatos összefoglaló (Table 15.1) rámutat, hogy minden feladathoz erősen projekt-specifikus információ szükséges, ami az NRC számára magas tranzakciós költségeket jelent. A "szennyező fizet" elv érvényesítése összetett folyamat: a befektetési alapok nem megfelelő kezelése a költségvetésre hárulhat. Az LLC-struktúra elterjedtsége miatt az anyavállalatok védettek, ami növeli az NRC felelősségét. Az NRC kvázi-szerződéses viszonyban áll a leszerelési vállalkozókkal, ahol az NRC a principal, a vállalkozó az agent.

A volt díjszabályozott (rate-regulated) közüzemi vállalatok esetében a 18 CFR 35.32(a)(7) értelmében a felesleges DTF-pénzt a fogyasztóknak kell visszafizetni. Ez a szabály lassú, hatékonytalan leszerelésre ösztönöz, mivel a vállalkozó a termelési bevételekből profitál. Az NRC a telephely-specifikus költségbecslések felülvizsgálatával szabályozza a túlköltekezést, ami további tranzakciós költségekkel jár. Külön problémát jelent a hulladéktárolók hiánya: a Holtec például a Pilgrim NPP esetében a DTF-ből kért finanszírozást a kiégett fűtőelem kezelésére, mivel a DOE nem tudja átvenni a felelősséget. A Judgment Fund és a Nuclear Waste Fund párhuzamos alkalmazása politikai akadályokat teremt, és hozzájárulhat a végleges tároló helyszínének kiválasztásában mutatkozó tartós lemaradáshoz (Wimmers és von Hirschhausen 2024).

Az Egyesült Királyság - technikai háttér és szervezeti felépítés

Az Egyesült Királyságban 36 reaktor van véglegesen leállítva, kettő építés alatt, és kilenc üzemel (Schneider et al. 2024). A cumbria-i Sellafield az egyik legnagyobb többcélú nukleáris telephely Európában; itt first-of-its-kind (plutóniumtermelő) reaktorok, újrafeldolgozó üzemek és tárolók leszerelése zajlik. Kiemelt kihívás a 22 Magnox Swarf Storage Silo, egyenként kb. 720 m³-es, korrózió és hidrogénfejlődés miatt nehezen üríthető tároló. További 26 Magnox gázhűtéses, grafitmoderátoros reaktor (GCR) van leszerelés alatt. Az aktivált grafit a legnagyobb térfogatú radioaktív hulladékforrás az egyesült királysági leszerelésben: akár 45 600 m³, megközelítőleg 57 000 metrikus tonna (Pick 2010). Egyéb létesítmények: a Dounreay kutatótelephely (gyors tenyésztő és haditengerészeti kutatóreaktorok), valamint az EDF Energy által tulajdonolt nyolc üzemelő és négy leállított AGR, valamint a Sizewell PWR és a Hinkley Point C építési projekt.

Két LLW-lerakó üzemel: a LLWR Cumbriában és egy telephely a Dounreay-nél. Magas aktivitású hulladék (HAW, beleértve a HLW-t és ILW-t) végleges elhelyezésére nincs megoldás; a Geological Disposal Facility (GDF) fejlesztés alatt áll, de a fő cél a HLW elhelyezése (DESNZ 2024).

Az irányítási rendszer központi szereplője a Nuclear Decommissioning Authority (NDA), egy "arms-length" (kormányzati szervektől formálisan független) köztestület, amely minden brit nukleáris létesítmény leszereléséért felel (néhány katonai kivétellel). Az NDA stratégiai programokat fejleszt, és számos leányvállalatnak anyaszervezete: Sellafield Ltd (a Sellafield komplexum Site Licensing Company-ja, SLC), Nuclear Restoration Services (NRS, 2023-ban a Magnox Ltd és a Dounreay Ltd egyesülésével jött létre), Nuclear Waste Services (NWS, a LLWR-t működteti és a GDF-et fejleszti), valamint Nuclear Transport Solutions (NTS, szállítási szolgáltatások). A leszerelési piacon az NDA dominál, a magánszektor csak Tier 2 feladatokra szerződik (ez a "market-enhanced" SLC modell). 2021-ig az NDA Parent Body Organization (PBO) sémát alkalmazott, ahol az SLC-k tulajdonát és stratégiai menedzsmentjét magánszereplők pályázhatták meg.

Az EDF Energy 2009-ben szerezte meg az AGR-flottát, és a 2021-es szerződésmódosítás értelmében az EDF a PWR-ek (Sizewell, Hinkley Point) leszerelését végzi, míg az NDA a kiégett fűtőelemért és hulladékért felel. A szabályozást az Office for Nuclear Regulation (ONR) látja el (Energy Act 2013, Part 3), amely engedélyezi a létesítményeket és felügyeli a biztonságot. Környezetvédelmi szempontból az Environment Agency, a Scottish Environment Protection Agency és a Natural Resources Wales is részt vesz. A finanszírozás állami forrásokból, az NDA kereskedelmi bevételeiből és a Nuclear Liabilities Fund-ból (NLF) származik; a Hinkley Point C leszerelését egy jelenleg nem létező "Funded Decommissioning Program" fedezné.

A brit leszerelési szervezet elemzése

A brit atomipar az 1990-es évek privatizációja során nagyrészt kimaradt a magánosításból a hulladékgazdálkodási kötelezettségek miatt. Az AGR és a PWR 1996-ban, a British Energy értékesítésével került magánkézbe (amelyet később az EDF felvásárolt); a Dounreay és a Sellafield nem került magánosításra (Wimmers és von Hirschhausen 2024). Az eladás meghiúsulása magas tranzakciós költségek és útfüggőség (path dependency) következménye: a korábbi döntések (katonai plutóniumtermelés, tenyésztőreaktor-fejlesztés, UKAEA saját technológiájának előnyben részesítése - MacKerron 2012) a GCR-technológia választásához vezettek, amelyek drágán szerelhetők le. A leszerelési költségbecslések az öregedő Magnox erőműveket értéktelenné tették, és a magánszektor nem volt hajlandó átvenni ezeket a kötelezettségeket.

Az NDA-t 2004-ben hozták létre az állandó koordinációra, és a "mission-oriented agency" tulajdonságait mutatja (Mazzucato 2018): piacot "teremt" a leszereléshez, egyetemekkel és magánszereplőkkel együttműködve épít kapacitásokat.

A PBO-séma kudarca két szakaszra bontható. A szerződéskötés előtti nehézségek: a 2012-es Magnox-pályázat 14 évre, 6,2 milliárd £ értékben írt ki szerződést, ahol négy konzorcium versenyzett. A Statement of Response Requirements (SORR) 350 oldal felett és kb. 700 kritériumot tartalmazott (Holliday 2021). A telephelyek állapotának bizonytalansága miatt nem lehetett teljes szerződést kötni, ami utólagos opportunizmusnak nyitott teret. A Holliday Inquiry (2021) feltárta, hogy az NDA nem rendelkezett a megbízható lebonyolításhoz szükséges kapacitásokkal.

A szerződéskötés utáni nehézségek: a PBO hosszú távú, telephely-specifikus beruházásokat végzett, ami bilaterális monopóliumot teremtett. A tudás és a munkavállalói elkötelezettség nem volt maradéktalanul átruházható, és a telephely-állapot felmérése költséges. Az NDA "feltételesen jóváhagyta" az összes change control kérelmet, és a PBO-k leváltásától való tartózkodás a hatóság kudarcaként értelmeződött volna. A rövid távú ösztönzők nem kedveztek a hosszú távú stratégiának (pl. Sellafield-i Legacy Ponds and Silos projektek). A 2014-es Magnox-szerződés konszolidációja anyagi jogi és közbeszerzési jogi problémákhoz vezetett (Holliday 2021; MacKerron 2012).

Az AGR-flotta NDA-hoz való átadásának racionális háttere: az integrált entitásként működő NDA könnyebben ellenőrizhető, és a Magnox-leszerelésben szerzett tapasztalatok alkalmazhatók (mindkettő GCR). Az EDF a franciaországi GCR-ek halasztott leszerelési stratégiáját követi, ezért leszerelési tapasztalata korlátozott (Bärenbold et al. 2024). Az EDF ösztönzője egy kb. 100 millió £-ig terjedő díj, illetve ugyanennyi kötbér malperformance esetén.

Az NDA kormányzását az ONR, a környezetvédelmi ügynökségek, a UK Government Investments (UKGI), a Treasury, valamint a skót és az Egyesült Királyság parlamentje felügyeli. A 100 millió £ feletti projektekhez Treasury-jóváhagyás szükséges (BEIS 2021; NAO 2018; NDA 2021). A NAO (2018) bírálta a túlságosan bonyolult, tisztázatlan felelősségi viszonyokat. A legfőbb problémák: a tulajdonosi információ aszimmetriája, a költségvetési rugalmatlanság, valamint a politikai opportunizmus veszélye.

Az amerikai és brit modell összehasonlítása

A Table 15.2 összefoglalja a két modell erősségeit és gyengeségeit. Az amerikai nyílt piaci modell erőssége a piaci erőforrások és képességek kihasználása, a verseny fegyelmező ereje, valamint a profitszerzés hatékonysági ösztönzői. Gyengesége: az állam távoli pozíciója magas információs költségeket teremt, a Tier 1 oligopólium belépési korlátokat épít, és a hulladéktárolók hiánya külső bizonytalanságot generál. A brit államdomináns modell erőssége a "probity" (feddhetetlenség): a misszióorientált szervezeti kultúra, a közvetlen beavatkozás csökkenti a mérési és végrehajtási költségeket, és egyértelmű a felelősség. Gyengesége: a saját kapacitások kiépítésének igénye, a külső piaci ösztönzők hiánya, a felelősség szétszóródásának kockázata, valamint a politikai függőség és a rent-seeking lehetősége.

A modellválasztást meghatározó technológiai tényezők: az amerikai flottát a korlátozott skála, komplexitás és bizonytalanság, valamint a szabványosítható nyugati PWR/BWR jellemzi. A brit oldalt a magas leszerelési kötelezettségek és bizonytalanság (GCR-ek, Sellafield) jellemzik.

Az amerikai modell működésének fókuszpontjai: erős felelősségi rendszer, pénzügyi biztosíték, külső bizonytalanságok csökkentése (pl. kiégett fűtőelem), szabályozói kompetencia biztosítása, megfelelő költségbecslési eljárások, monopolizáció megelőzése és a hulladéklétesítményekhez való hozzáférés biztosítása. A brit modell fókuszpontjai: csak korlátozott hatókörű feladatokra szerződés (Tier 2), erős misszióorientált kultúra kiépítése, felügyelet más állami szerveken keresztül (pl. Treasury), politikai befolyás elleni védelem, valamint erős kontroll a jobb teljesítmény érdekében.

A nyitott kérdések: az amerikai oldalon az új modellek hosszú távú sikere, a Tier 1 piac versenye, az NRC szabályozási kapacitása, valamint a volt díjszabályozott közművek felesleges alapjainak visszafizetése. A brit oldalon az NDA belső struktúráinak hatékonyságösztönző hatása, valamint a "probity" és az innováció viszonya.

Következtetések

A nukleáris erőművek leszerelése és szétszerelése magas eszközspecifitással, hosszú távú tervezéssel és többszörös biztonsági aggállyal jellemezhető komplex művelet, amelyet kizárólag a piaci verseny nem tud megszervezni, és amely bonyolult szervezeti modelleket igényel a finanszírozáshoz és a fizikai végrehajtáshoz. A fejezet az új intézményi gazdaságtanra építve mutatja be ezeket a modelleket.

Az USA a legérdekesebb esettanulmány annak ellenére, hogy a leszerelési számok alacsonyak. A nukleáris erőművek leszerelési piacát néhány specializált vállalat uralja, ami megnehezíti a piacra lépést és hatékonysági problémákhoz vezethet. Az NRC felügyeli a licencátadásokat, a költségbecsléseket és a finanszírozási allokációkat a biztonság és a pénzügyi elszámoltathatóság biztosítása érdekében. A Tier 1 vállalatok oligopolisták és vertikálisan integrálódnak. A volt díjszabályozott közműveknek gyakran kevés ösztönzőjük van a hatékonyságra. A radioaktív hulladéklerakók hiánya hosszú távú bizonytalanságot okoz pénzügyi, szervezeti és biztonsági szempontból. A strukturált piac ellenére szabályozási és pénzügyi kihívások maradnak, különösen a környezet és az egészség védelmében a profitorientált vállalatokkal szemben.

Az Egyesült Királyságban nehéz megítélni, hogy az alkalmazott irányítási módok valóban a legjobb megoldások-e, mivel a végrehajtás még korai szakaszban van, és a leszerelési projektek nagyon hosszú időtávon valósulnak meg. Az NRC szabályozási erőfeszítéseinek mélyebb vizsgálata, a leszerelési költségbecslések, valamint a Tier 1 vállalkozók piaci környezetének elemzése további kutatási irányokat jelölnek ki. Az NDA esetében a belső irányítás, a magánszereplők ösztönzése és a kormányzattal való interakció vizsgálata érdekes. Az ismert modellek más országokra (Németország, Japán, Franciaország) való kiterjesztése további előnyökkel járhat.

Összegzés

A fejezet négy legfontosabb tudományos hozzájárulása:

1. Elméleti keretrendszer a leszerelés elemzéséhez - A tranzakciósköltség-gazdaságtan Williamson-féle dimenzióit (eszközspecifitás, bizonytalanság, gyakoriság) és Barzel mérhetőségi dimenzióját ötvözve a szerző egységes fogalmi keretet épít fel a nukleáris leszerelés szervezeti és irányítási kérdéseinek elemzésére, kitérve a korlátolt racionalitás és az opportunizmus sajátos hatásaira.

2. Az amerikai nyílt piaci modell kritikus elemzése - Az NRC kvázi-szerződéses viszonyban áll a Tier 1 vállalkozókkal (Holtec, ADP, EnergySolutions), és a magas piaci koncentráció, a hulladéklérakók hiánya, valamint a LLC-struktúra sajátosságai miatt a "szennyező fizet" elv betartása és a biztonsági felügyelet komoly tranzakciós költségekkel jár.

3. A brit PBO-séma kudarcának rekonstrukciója - A 2012-es 6,2 milliárd £-os Magnox-pályázat (350 oldalas SORR, kb. 700 kritérium) és a 2014-es szerződéskonszolidáció példáján a szerző kimutatja, hogy a bilaterális monopólium, a telephelyspecifikus tudás nem átruházhatósága, valamint az NDA saját kapacitáshiányai miatt a szerződéses kormányzás nem tudta megfelelően fegyelmezni a magánszereplőt.

4. Komparatív modell-összehasonlítás és politikai implikációk - A Table 15.2 alapján a szerző szisztematikusan összeveti a két modell erősségeit, gyengeségeit, és azonosítja a technológiai és társadalmi előfeltételeket, amelyek meghatározzák, hogy az adott kontextusban melyik modell működhet hatékonyabban.

A fejezet fő üzenete: a nukleáris leszerelés magas specifitása, bizonytalansága és külső költségei miatt egyik tisztán piaci vagy tisztán állami modell sem működik önmagában; a hatékony irányítás a tranzakciós költségek csökkentésére és a felelősség egyértelmű allokációjára épülő vegyes megoldásokat igényel, amelyeket a technológiai és intézményi környezet határoz meg.

Forrás

Wimmers, A., Böse, F., Kemfert, C., & von Hirschhausen, C. (Eds.). (2026). Nuclear Power: Technology, Geopolitics, and Economics (Studies in Energy, Resource and Environmental Economics). Springer Nature. ISBN 978-3-031-99893-5. https://doi.org/10.1007/978-3-031-99894-2

Chapter ch15: State Involvement in Nuclear Decommissioning: Case Studies from the US and the UK. In: Nuclear Power. Authors: Niklas Wagner. Open access (CC BY 4.0). Eredeti oldalszám: 411-446.